Page 20 - Microsoft Word - A MÁSIK OLDAL II_bQvített__2_.doc
P. 20

Nagy     meglepetésre    a     művelődési    minisztérium
            miniszterhelyettese  felszólalt  a  perben,  mondván,  hogy  a  fél
            Váci  utca  maszek  üzletekből  áll,  és  a  nyelviskola  jelentős
            műhelymunkát végez a nyelvtanítás nyelvtanulás területén. Ami
            valójában addigra igaz is volt. Nem beszélve arról, hogy akkor
            már  jómagam  is  egyre  gyakrabban  fordultam  meg  az
            iskolában…
            A két állami nyelviskola mellett, amelyeket később alapítottak,
            más nem állt rendelkezésre a nyelvet tanulni vágyók szűk rétege
            számára. Az ötvenes években sok Szabó és Kovács nevű tanuló
            iratkozott be az iskolába angolt, franciát, oroszt tanulni. Eleinte
            csak a győztes hatalmak nyelveit lehetett tanítani, és azt is az
            időszerű és „fejlett orosz elvárások” szerint, mint azt a korabeli
            dokumentum kihangsúlyozza.
            Később, amikor a „diplomácia” beindult az ötvenes évek elején,
                                                                 3
            és lám, az első német baráti delegáció megérkezett az NDK -ból
            Budapestre,  az  elvtársak  a  minisztériumban  rémülten
            tapasztalták,  hogy  a  német  nyelvet  –  népszerűsége  ellenére  –
            nem  tanították  Budapesten.  Utasították  az  iskolát,  hogy  az
            Eötvös  Gimnáziumban,  hét  tanteremben,  egy  héten  belül
            kezdődjék   meg    az   eredményes   német   nyelvoktatás.
            Megkezdődött. Ezek után már gyorsan bekerült a választékba a
            spanyol és az olasz nyelv is.
            Az 1964-ben kiadott dokumentum már visszafogottabb volt, és
            nagy  gyorsasággal  kitaláltak  egy  semleges  ítéletet:  az  iskola
            maradt,  de  nem  foglalkozhatott  profittal,  és  megalkották  a
            nyelviskolai munkaközösségek számára a jogi formát. Arra az
            egyre.  Azt  idővel  a  Közlönyben  közzétették,  majd


            3   NDK,  Német  Demokratikus  Köztársaság,  Kelet  Németország,  szocialista,  szovjet  jellegű  ország
            1949-1990-ig, szovjet katonai megszállással.

                                       19
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25